Sport balance csomag
A kötelező sportorvosi vizsgálatokon túl léteznek olyan laboratóriumi vizsgálatok, amelyek segíthetik a sportolók egészségének megőrzését, valamint teljesítményük fokozását. Közismert, hogy a rendszeres testmozgás az egészséges életmód szerves része, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az aktív sportolás csak úgy lehet eredményes, ha közben biztosítjuk szervezetünk megemelkedett tápanyagszükségletét. E téren nemcsak az energiabevitelre kell több figyelmet fordítani, hanem a vitaminokéra és ásványianyagokéra is. Fontos része lehet a kivizsgálásnak a Leiden mutáció(i), ami a leggyakoribb oka a trombózisnak. S hogy miért fontos ez? Az alvadásért felelős VIII-as faktor mennyisége a testmozgással megnő, így elméletileg ez megemelheti a vérrögösödés kockázatát. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy ezzel egy időben a véralvadékokat lebontó folyamatok is aktivizálódnak, ami pedig védelmet nyújt. Ennek ellenére érdemes az alábbi óvintézkedést is tenni, hogy a minimálisra lehessen csökkenteni a trombózis esélyét. A trombózis megelőzése nagyon fontos, mert a betegség és annak szövődményei a vezető halálokok között vannak, nem csak hazánkban, hanem Európában és a világ több táján is.
Egyértelműen ki lehet kijelenteni, miszerint a sportolók nagyobb rizikónak vannak kitéve, hiszen teljesítményük, fizikai fittségük többszöröse a normálisnak. Ha van egy rejtetett genetikai eltérésük, az az alvadás mechanizmusai, szabályozása, visszajelzései (feed-back) alapján gyorsan trombózist és tüdőembóliát okozhat. Gyakran ez áll a sportolók hirtelen halálesete hátterében- mondja a szakember.
Ráadásul a fokozott terhelés, a dehidratáció, hosszú utazások és a sérülések mind megnövelik a trombózis esélyét. Ez főleg akkor nagyon veszélyes, ha az illetőnél valamilyen trombofília is jelen van. Sajnos gyermekkorban a sportolni vágyókat nem szűrik általános jelleggel az állapotra, pedig igen fontos lenne, főleg akkor, ha hivatásszerűen szeretné végezni az adott sportágat.
Egy tizenéves gyermeket meg lehet győzni arról, hogy ne űzzön versenysportot, ha trombofiliás! Ezért kell ezt a szűrést fiatal korban, minél tágabban elvégezni, és súlyos trombofília esetén érdemes eltanácsolni a pácienst a versenysporttól, hiszen az számára akár életveszélyes is lehet.
Sporttáplálkozás alapjai
A csomag tartalma:
- Teljes vérkép(i)
- CRP(i)
- Májfunkció (GOT(i), GPT(i), GGT(i), AP(i), Bilirubin(i))
- Vesefunkció(i) (karbamid(i), kreatinin(i), eGFR(i))
- Laktát(i) dehidrogenáz (LDH(i))
- Kreatin kináz (CK(i))
- Húgysav(i)
- Vas(i)
- Transzferrin(i)
- Ferritin(i)
- Összfehérje(i)
- Albumin(i)
- Magnézium(i)
- Kálcium(i)
- Foszfát(i)
- Kálium(i)
- Nátrium(i)
- D vitamin(i)
- Cink(i)
- Réz(i)
- B12 vitamin(i)
- Tesztoszteron(i)
- Ösztradiol(i)
- DHEA-s(i)
- Kortizol(i)
- TSH(i)
- Free T3(i)
- Free T4(i)
- Rutin vizelet üledékkel(i)
- Leiden mutáció(i) - trombózis szűrés
A csomag mellé plusz zsírsav profil is kérhető 9490 Ft, erről itt olvashatnak bővebben
Éhgyomri vérvétel
Lelet: 5-10 munkanap, Leiden: 15-22 munkanap
Szakértői vélemény nem kérhető