Vashiány rendszerint hosszú idő alatt alakul ki, ezért kevesen veszik észre. Ráadásul gyakori a téves diagnózis is.
Pár héttel ezelőtt járt nálunk egy páciens, akinek igen alacsony vasat mértünk. Miután a vizsgálatkérések között a vas szinten kívül más kapcsolódó vizsgálat nem volt, ezért a következőket javasoltuk neki:

A vas önmagában nem igazolja a vashiányt, ezért a kontroll vizsgálatnál szükség van a Transzferrin, Ferritin, CRP és teljes vérkép vizsgálatokra is.
A vas szintje gyorsan változhat és sajnos az orvosok gyakran fel sem hívják a figyelmet arra, hogy gyulladásos - fertőzéses állapotban ne menjünk feltétlen laborba, - de ha már muszáj, akkor is fenntartásokkal kezeljünk néhány paramétert. Amíg a gyulladás fennáll, addig a vas lehet alacsony. ( A biokémiai és élettani okokat most nem elemezném )
Gyakori hiba, hogy egy alacsony vas szintre nagy dózisú vaskészítményt kap a beteg, amit szed egy hétig, majd újra elmegy a laborba, ahol viszont egy emelkedett értéket fogunk mérni. Aztán persze a kezelőorvos legyint egyet, miszerint a labor hibázott. Nem, nem hibázott a labor! Sőt!
Nem mindegy mikor mérünk vasat!
- Először is a vashiány okát kell megkeresni, mert az mindig van!
- Másodszor pedig fel kell térképezni a vasháztartást!
Vashiányra jellemző laborparaméterek
- alacsony vas
- alacsony ferritin szint ( gyulladás, tumor esetén emelkedik )
- emelkedett transzferrin ( gyulladás vagy tumor esetén csökken )
- csökkent hemoglobin és hematokrit
- csökken a vörösvérsejtek számuk és méretük ( különböző nagyságú vvt-k )
- szabálytalan alakú vörösvérsejtek
- a vörösvérsejtek indexe is csökken ( MCV, MCH )
A vashiány kialakulhat elégtelen bevitel, vagy fokozott igény esetén.
ELÉGTELEN BEVITEL:
- vegetáriánus étrendet követőknél ( B12 hiány )
- kismamáknál
- kamaszkorú lányoknál
- extrém fogyókúránál ( Folsav hiány )
- alkoholbetegségben ( B6 illetve B komplex hiány miatt )
- rézhiány
A vashiány kialakulhat a helytelen táplálkozás következményeként is, elsősorban csecsemőkben és kisgyermekekben, akiknek a növekedés miatt több vasra van szükségük. A húst nem fogyasztó serdülő lányokban is hiány lép fel, mivel a növekedés mellett elkezdenek menstruálni is. A terhes nőkben is nagy a kockázat, mivel a növekedő magzatnak nagymennyiségű vasra van szüksége.
TÚLZOTT IGÉNY
- vérzés ( petefészek, méhen kívüli terhesség, emésztőrendszeri vérzések )
- bélrendszert érintő betegségek ( lisztérzékenység, bélgyulladás, egyéb felszívódási zavarok )
- vesebetegség ( EPO hiány )
- rosszindulatú folyamatok..stb.
A menopauza előtt a nőkben a menstruációs vérzés okozhatja a hiányt, aranyeres vérzés is vashiány kialakulásához vezethet. Férfiakban és menopauza után lévő nőkben a vashiány általában az emésztőrendszer vérzésére - például egy vérző fekélyre vagy a vastagbélben található polipra - utal. A hiányt okozhatja a szervezet más területén, például a vesékben előforduló vérzés is.
A vas az élelmiszerekben két formában van jelen. Az egyik a hem vas, a másik a nem hem vas.
Hem vas található a májban, vörös húsokban (marha, sertés), a szárnyasokban, halakban, tojásban, állatok vérében.
Nem hem vasat tartalmaznak a növényi eredetű élelmiszerek, így a magas vastartalmú zöldségek (cékla, spenót) és gyümölcsök (szeder, ribizli) is. A növényi eredetű ételekből a vas nagyon rossz hatásfokkal hasznosul. Ha hem vasat tartalmazó ételekkel együtt fogyasszuk őket, akkor a hem vas segíti a nem hem vas hasznosulását is. A vas hasznosulását segíti a C-vitamin (aszkorbinsav) a folsav, a fruktóz, valamint a savas közeg. Tehát a gyümölcsök, gyümölcslevek, sötétzöld zöldségek kedvezően befolyásolják a vas felszívódását.
Minden esetben a kiváltó okot kell megkeresni vashiány esetén, és azt kezelni!
A vashiány tünetei és gyakori panaszok
- kimerültség, fáradtság
- légszomj, nehézlégzés
- depresszió
- hajhullás
- nyugtalan lábszindróma
- gyakori fejfájás
- fokozott hidegérzékenység
- körömtöredezettség / homorú és barázdált körmök
- szívpanaszok
- koncentrációképesség csökkenése
- aluszékonyság
- nyelvégés
- nyelészavar
Hibás következtetéshez vezethet, ha csak a sápadtság alapján diagnosztizálunk vérszegénységet. Sok ember alkatilag sápadt, mélyen fekvő bőrerek, vagy vasokonstrikció miatt.
A vas a bélrendszeren keresztül szívódik fel, ezért pl. lisztérzékenység vagy egyéb felszívódási zavarok esetén gyakori a vashiány. A kiváltó ok gyakran csak évek (!!) múlva kerül felismerésre, ezért is hívjuk a vashiányt alattomos, a kiváltó okot lappangó betegségnek.
Figyeljünk magunkra!