Ihatnak kávét a pajzsmirigybetegek?

Vajon miért kell figyelniük a pajzsmirigy betegeknek a kávézással? Kutatók óvatosságra intenek.

A világ felnőtt lakosságának nagy része kávéval indítja napját. Legyen ez egy csésze habos cappuccino, vagy csak egy könnyed latte, égtájtól függetlenül fogyasztjuk akár naponta többször is. A pajzsmirigy betegeket ugyanakkor egyöntetűen megosztja a téma, szabad-e kávét fogyasztani reggel? Sokak szerint csak tej nélkül, mások szerint viszont egyáltalán nem. 

A szintetikusan előállított pajzsmirigy hormonok hatóanyaga az ún. levotiroxin, amelyet másképpen szintetikus tiroxinnak is nevezünk. Ez található meg a hazánkban forgalmazott összes készítményben, amelyet hipotireózis esetén alkalmaznak, így elégtelen pajzsmirigyműködés esetén maga a mesterséges hormon és a gyógyszer helyes szedése egyaránt fontos szerephez jut. 

A kávé a pajzsmirigy gyógyszerek felszívódását csökkenti

Ezen gyógyszerek mindegyike a reggeli első étkezéshez, vagyis az azt megelőző (legalább) fél órához kapcsolódik. A probléma azonban több tanulmány szerint is az, hogy az egyidejűleg, vagy egymást követően rövid időn belül bevett levotiroxint tartalmazó tabletta felszívódásának hatékonyságát csökkenti akár 25-57%-kal a kávé. 

Ez az érték igen magasnak számít, főként abban az esetben, ha nagy dózisú hormonpótlásra van szükség például Hashimoto-kór esetén, amelynél előfordul az is, hogy már nincs élő pajzsmirigyszövet.

Mégsem kell azonban elkeseredni, hiszen a kutatók azt javasolják, várjunk 60 percet gyógyszerünk bevételét követően, hogy biztosan felszívódhasson a megfelelő mennyiségű hormon szervezetünkbe. 

Fontos megjegyezni azonban, hogy ezek a tanulmányok nem tértek ki néhány esetre, hiszen nem különböztették meg az átlagos és a koffeinmentes kávét, és azt sem, hogy szintetikus vagy természetesen készítményt használtak-e a kutatásban résztvevők. Ugyanígy azt sem tudjuk, hogy a gyógynövényes teák és a hormon milyen kapcsolatban áll egymással, ott is érvényes-e az egy órás szabály. 

Ha az egy órával késleltetett kávézást nem tudjuk beiktatni napirendünkbe, érdemes orvosunkkal konzultálni arról, hogy gyógyszerünket inkább lefekvés előtt vennénk be, így reggel már gondtalanul fogyaszthatjuk kedvenc eszpresszónkat.

Forrás: https://www.verywell.com/coffee-and-thyroid-medication-3233255