Kövér vagyok, segítsetek!

Istenem de sokszor hallottam, ne egyél már annyit, nem igaz, hogy nem tudsz lefogyni! Próbáltad már ezt meg azt, ne nasizz, fuss,tornázz, mert hogy is nézel már ki! Unom...de már nagyon! 
A túlsúlyt úgy értelmezik a legtöbben sajnos, hogy itt egy ember, aki vég nélkül zabál, aki a kajába menekül, aki sivár életét az étkezések örömeiben próbálja feloldani, kompenzálni akar valamit, stb. És hiába is bizonygatja az illető, hogy alig eszik valamit, már már nevetségessé téve magát mentegetőzik, pedig nem kéne. Van itt valaki, aki a dolgok mélyére nézett valaha is, vagy szimplán betámadta  a kedvesét, anyját, testvérét vagy bárkit testi adottságai miatt?

A túlsúly vagy az elhízott definícióját nem írom le, bárki elolvashatja az interneten, ha beüti a Google-ba. Inkább arról írok, amikkel a túlsúlyos ember napi szinten meg kell küzdjön. Önmagával és a környezetével szemben is. 

Én pl. soha egyetlen egy emberrel nem találkoztam, aki megkérdezte volna, hogy hogy élem meg a túlsúlyomat, tudom-e mitől lehet, beteg vagyok netán? De miért is tenne fel ilyen kérdést bárki is? Hisz nem is ismernek, azt sem tudják ki vagyok, vagy ki voltam valaha, mit éltem át, milyen betegségeim voltak. Csak rám sütik a bélyeget: dagadt disznó, de jól él! Sokan-, dehogy sokan, mindenki (!) tévesen ítéli meg a kövér embereket, mielőtt bármilyen lényegi dologról tudomásuk lenne. Csak egy dolgot ismernek el, hogy zabál, ezáltal felesleges kilókat cipel, egészségét kockáztatva él, előbb hal meg valami szövődményben, mint a normál testalkatú társa. Főleg ha időnként egy-egy csokit látnak a kezében, holott lehet hónapok óta az az első, amit evett. 
Az, hogy valamilyen kórság hozadéka a túlsúly, senkinek nem jut eszébe, vagy csak a legritkább esetben. Néha oly fennen hangoztatják az egészséges életmódot, hogy is izgatná őket, hogy mi van a másikkal? Egyáltalán nem érdekli mások sorsa, élete, súlya sem, csak tök jó, hogy van amiben fogást lehet találni, beszélni, pletyizni. 

Furcsa mód csak kevesen gondolnak a túlsúly lelki hátterére, pedig igenis létezik! 

Ha lehet arról beszélni, hogy a betegségek kialakulásában mennyi szerep jut a lelki tényezőknek, ha daganatokat diagnosztizálnak látszólag ok nélkül, miért hihetetlen, hogy ezen a vonalon kiindulva a túlsúly is lehet lelki eredetű? Már az is egy teher, hogy a társadalmi megítélés szerint kövérnek lenni ciki. Ha nagy elhatározásában el is megy egy konditerembe a túlsúlyos ember, kétes pillantások kísérik, lenézik. Soha senki nem erősíti meg őket abban, hogy egyenlőek az emberek. Én meg amondó vagyok, hogy taps mindenkinek, annyi itt a megmondó ember komolyan. Mindenki jobban tudja a másiknál a dolgokat, fene nagy okosságokkal mondják meg a tutit. De inkább vagyok dagadt, kövér vagy nevezzenek aminek akarnak, mint egy olyan ember aki ugyan normál testalkatú, de ez minden erénye. Kösz, de nem. 

Amikor először mentem személyi edzőhöz, a belem is lógott. Képtelen voltam lépést tartani az órán, megterhelő volt, fájt is. Miután nekem a túlsúlyt is leszámítva vannak egészségi problémáim, amiket nyíltan elmondtam neki, és ami egyébként némi mozgáskorlátozottsággal is jár, kínszenvedésnek éltem meg az első órát. Úgy éreztem, hogy nem az én erőmnek van ez kitalálva, s bár párszor még elmentem, később abbahagytam. Szerintem nem attól lesz jó egy ilyen óra, hogy fel sem mérik az ember állapotát, hanem attól, hogy személyre szabva, fokozatosan terhelik és figyelik a reakcióit mit és mennyi bír. Nagyon el tudja venni az ember kedvét, ha már az első órán csalódás éri. Nem az a cél, hogy beleszakadjon minden porcikája, hanem, hogy legyen célja, értelme és lássa benne a saját fejlődését. 

A túlsúly egy betegség kapcsán is kialakulhat, és igen lehet valaki világéletében vékony, vagy normál testalkatú, de ha beüt a krach bizony hipp-hopp áteshet a másik oldalra anélkül, hogy bármi befolyása is lenne a dolgokra. 

Hallottunk már pajzsmirigy alulműködést, hormonális okokat, gyógyszerek mellékhatásaként bekövetkezett testsúly gyarapodást, de felmerült valaha bárkiben is, hogy a tudatalatt mit cipelünk magunkban? Mi, vagy ki ellen védekezünk ha körülbástyázzuk magunkat, hiszen a túlsúly lehet akár egy védekező mechanizmus következménye is, egy mélyen gyökerező dolog, amit nem sikerült a felszínre hozni még. 

Minden szakcikk azzal kezdi a mondandóját, hogy a túlsúly mennyi problémát hozhat magával, meg hogy az örömteli evés gyönyört okozhat, ezért esznek annyit a kövérek. Már az első 5 mondatban hosszasan taglalják azokat a kockázati tényezőket, amiket a túlsúly okozhat, mintha egyébként maga az egyén ezt ne tudná. 
Először definiálják mi is a túlsúly, utána ezer pontban megírják mit okozhat, majd valahol a sorok végén megjegyzik, hogy ja...egyébként pszichés tényezők is lehetnek. 

(Az elhízás egy összetett zavar, amelynek leglátványosabb eleme a magas testzsírtartalommal párosult magas testtömeg-index (28-30 kg/m2 feletti). Ugyanakkor számos egyéb jellemzővel bír, amelyek elsősorban az anyagcsere sebességének lelassulásában, hormonváltozásokban, szív-érrendszeri zavarokban, ízületi megbetegedésekben érhetők tetten és fokozatosan alakítanak ki esetenként visszafordíthatatlan változásokat a szervezetben. A túlsúly kezelése azonban ritkábban belgyógyászati probléma, mint amennyiszer pszichológiai kezelést igényel. Az összes elhízás-formáknak mindössze 10-15%-át teszik ki a másodlagos elhízás kategóriájába sorolt kórképek, amikor a túlsúly valamilyen belső, szervi működés zavaraként jelenik meg. Az elhízott emberek 85-90%-a esetében rossz környezeti minták és szokások, valamint kommunikációs és önérvényesítési problémák állnak a túlsúly hátterében, amely viszont idővel testi megbetegedésekhez vezet ugyanúgy, mint a másodlagos elhízásformák esetében. máshogy.hu) 

Hát elmegy mindenki oda....mert akinek lelki problémái vannak, azt rohadtul nem ez érdekli. Ő megoldást akar a gondjaira, nem pedig riogatást, mert ez pont nem oldja meg, hanem fokozza a lelki terhét. Szerintem...én legalább is így élem meg. Ahelyett, hogy a megoldásra, vagy annak irányba terelésével próbálnák az embert mozgatni, inkább rávilágítanak még jobban arra, hogy lám a túlsúly mi mindent okozhat. Még inkább letaszítva az ember önbizalmát, lehetőleg a legmélyebbre, hadd szenvedjen a szerencsétlen még jobban! 

A problémákat tehát nem az fogja megoldani, hogy az egyébként népbetegségnek számító túlsúly hátrányait hangoztatják, hanem próbálják feltárni a háttérben meghúzódó lehetséges okokat. Nem kell mindenkiről azt feltételezni, hogy zabál, mint a disznó, vagy nem is akar lefogyni..hanem egyszerűen kérdezzük meg mielőtt a külsejére megjegyzéseket mondunk, és kioktatjuk arról, hogy ha így folytatja belehal a kövérségébe. Oly könnyű pálcát törni az emberek felett, oly könnyű bántani másokat ahelyett, hogy meggyőződnénk a valódi okokról, és inkább segítenénk. Nem kell mindenkinek pszichológusnak lennie, de nincs szükség a megmondó emberekre sem, akik abban élik ki magukat, hogy más életébe vájkálnak, kritizálnak. Így addig sem kell saját magával foglalkozni. Igaz?