PCR módszer, avagy a genetikai ujjlenyomat.

Molekuláris mikrobiológiai vizsgálatok. Mit is jelent ez a fertőző betegségek kimutatásában?

 
Biztosan sokan hallottak már akció filmekben arról, mikor egy bűntény helyszínén használható DNS után kutatnak, így próbálják azonosítani akár a sértettet, akár az elkövetőt. DNS-t gyakorlatilag bármiből ki lehet nyerni: haj, köröm, bőrszövet, nyál, vér, ondó. Nem szükséges, hogy a minta sok DNS-t tartalmazzon, elméletileg egyetlen DNS-szál is elegendő. A DNS-t először szakaszokra bontják, majd PCR-rel amplifikálják. Az amplifikált szakaszokat gélelektroforézis segítségével szeparálják. A DNS-szakaszok elrendeződése adja ki a DNS-ujjlenyomatot.
 
Ezzel az un. PCR technikát ma már széles körben használják a labordiagnosztika során is elsősorban az öröklődő és a fertőző betegségek kimutatásában.
  • Az örökletes betegségek kimutatása egy adott genomban hosszú és bonyolult folyamat. A PCR használatával ez a folyamat lerövidíthető. A kérdéses gének PCR-rel könnyen amplifikálhatók a megfelelő primerek használatával, majd utána szekvenálhatók a mutáció kimutatása érdekében.
 
  • Egyes vírusok és baktériumok által okozott fertőzések is kimutathatók a PCR-módszer segítségével úgy, hogy a betegből származó mintából (például vérplazma) a fertőzést okozó mikroorganizmus DNS-ét amplifikálják. Ez a vizsgálat közvetlenül a fertőzés után elvégezhető, amely napokkal, esetleg hónapokkal a tünetek megjelenése előtt lehetővé teszi a diagnózis felállítását és a kezelés megkezdését. A mikroorganizmusok ellen termelődött antitestek kimutatásán alapuló immunodiagnosztikai vizsgálatokkal szemben a PCR lehetővé teszi a fertőzés kimutatását akkor is, ha az immunválasz valamiért elmarad, illetőleg nem ad álpozitív eredményt a múltban lezajlott fertőzések következtében.

Többféle módszer létezik a PCR technikában:

  • real-time, valós idejű
  • random
  • fúziós
  • multiplex
  • inverz
  • nested
 
polimeráz-láncreakció (PCR) kidolgozásával lehetőség nyílt kis mennyiségű kórokozó direkt kimutatására vizsgálati anyagból azon mikroorganizmusok esetében is, amelyek más módszerekkel (pl. tenyésztés) nehezen vagy egyáltalán nem mutathatók ki. Ez az eljárás egyértelműen forradalmasította olyan víruseredetű kórképek diagnosztikáját, amelyek direkt kimutatására más módszer nem állt rendelkezésre (HPV, HCV, HIV stb.). Baktériumok esetében elsősorban olyan kórokozók diagnosztikájában hozott előrelépést a PCR-vizsgálat, amelyek különleges tenyésztési eljárást igényelnek (pl. Chlamydia trachomatis), a mintavételt követően gyorsan elpusztulnak, így nehezen tenyészthetők (pl. Neisseria gonorrhoeae), illetve ahol csak nagyon hosszú inkubációs idő után válnak pozitívvá a tenyészetek (pl. Mycobacterium tuberculosis). A valós idejű („real-time”) PCR-rendszerek jelenleg a legfejlettebb eljárások a PCR-diagnosztikában, és a mennyiségi meghatározás mellett megvan a lehetőség a többszörös patogén egyidejű kimutatására.
 

PCR, HPV és egyéb fertőző betegségek

A mai legfejlettebb technológia a HPV-kimutatására, az úgynevezett PCR-módszer. Ez a vizsgálati módszer rendkívül érzékeny, tehát már egészen kis vírusmennyiség esetén is ki tudja mutatni a HPV-t, valamint meghatározni annak pontos típusát.
Leegyszerűsítve: a PCR-vizsgálat során a vírusra jellemző DNS-részt keresnek a mintában, melyet enzim segítségével olyan mennyiségűre sokszorosítanak, hogy könnyen felismerhető legyen. Ez a módszer alkalmas a még tünetmentes HPV-vírusfertőzés kimutatására is. Ugyanezzel a módszerrel mutatható ki számos szexuális úton terjedő betegség is, mint pl. a Chlamydia trachomatis, Ureaplasma, Mycoplasma, Herpes, Treponema, HÍV, HCV, HBV PCR stb.