Daganatok kialakulása

A daganatszűrés laborvizsgálat önmagában nem értelmezhető, azt minden esetben a meglévő panaszok, klinikai tünetek, a kórelőzmény ismeretében szabad értékelni. Mindenkor fizikális vizsgálattal és egyéb diagnosztikus eljárásokkal együtt lehet diagnózist mondani. Egy emelkedett értékeből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a tumormarkerek nem csak daganatos megbetegedésben emelkedhetnek, hanem gyulladásoknál is például, valamint vírusfertőzések és bizonyos kezelések hatására is. Soha ne kérjen és ne várjon leletértelmezést a laboratóriumtól!

A rák számos tünetet okozhat, melyek attól függően alakulnak ki, hogy a daganat hol helyezkedik el, milyen a karaktere és van-e áttétképzés. Akár fájdalmatlan is lehet. A diagnózishoz általában szükség van a patológus szövettani vizsgálatára, a laboratóriumi eredményekre és a klinikai megfigyelésekre egyaránt. A patológus a mintát biopsziávalvagy műtét során veszi le. A diagnózis után a rákos betegségeket leggyakrabban kemoterápiával, sugárkezeléssel vagy sebészeti beavatkozással kezelik. Az orvostudománynaka rákos daganatokkal foglalkozó ágát onkológiának nevezzük.

Kezelés nélkül a rák gyakran halálhoz vezet. A legtöbb rák kezelhető, sok közülük teljesen gyógyítható, amennyiben kezelése időben megkezdődik. A rák több formája olyan környezeti tényezőkkel van összefüggésben, mint a dohányzás, az alkoholizmus hatása a szervezetre vagy egyes vírusok. Ezek egy része könnyedén elkerülhető, ezért a világ közegészségügyi és oltási programjai igen fontosak.

A daganatos betegségeknél különösen fontos a megelőzés, a rendszeresen elvégzett ön- és szűrővizsgálatok, valamint a megfelelő életmód sokat segíthet a daganatok megelőzésében, illetve korai felfedezésében, azaz nagymértékben javítják a gyógyulási esélyeket! Mindezek mellett fontos odafigyelni testünk jelzéseire, és ha bármilyen – daganatra specifikus - figyelmeztető tünetet észlelünk, akkor haladéktalanul orvoshoz fordulni!

Amint a daganat növekszik, megkezdi saját vérellátásának kiépítését. A tumorsejtek elveszik a táplálékot az egészséges sejtek elől, a beteg gyengül, és fogyásnak indul.

A daganatos beteg általában hosszabb-rövidebb ideje fennálló panaszokkal, tünetekkel kerül el vizsgálatokra vagy szűrővizsgálatok alapján merül fel a betegség gyanúja. Az onkológiai diagnosztikai vizsgálatok során meg kell bizonyosodni róla, hogy valóban daganat áll-e a tünetek hátterében. Amennyiben igen, meg kell határozni a daganat nagyságát és az esetleges áttétek jelenlétét a nyirokcsomókban és a távoli szervekben. Vizsgálni kell a daganat szövettani típusát, a beteg általános állapotát, valamint a társ-és kísérő betegségeket.

Nagyon sok információ kapható a beteg részletes kikérdezésével és fizikális vizsgálatával, amely a beteg megtekintését, szerveinek megtapintását és meghallgatását jelenti.

Az orvos és a daganatos beteg első személyes találkozását egészíti ki a műszeres és laboratóriumi vizsgálatok egész sora.

A laborvizsgálatok eredményei az onkológiai diagnosztikában - a tumormarkereket kivéve - nem kórjelző értékűek: azokból nem lehet a daganatos betegség jelenlétét diagnosztizálni. A kapott értékek felhívják a figyelmet a rendellenességre, és támpontot adnak arra vonatkozóan, hogy milyen irányban, milyen szervek felé kell folytatni a vizsgálatokat.

A rák nem egyetlen betegség, hanem egy gyűjtőfogalom, amely száznál is többféle megbetegedést foglal magába. Megkülönböztetünk jó- és rosszindulatú daganatokat: az utóbbiak közös jellemzője, hogy az érintett sejtek ellenőrizetlen szaporodásba kezdenek - károsítva ezzel a környező egészséges szöveteket -, egyes esetekben pedig közeli vagy távoli áttéteket is létrehoznak a szervezet különféle pontjain. Ezeket nevezzük malignus elváltozásoknak, szemben a jóindulatú, benignus tumorokkal, amely nem adnak áttéteket. További különbség, hogy a rosszindulatú daganatok növekedésük során betörnek a környező szövetekbe - más szóval beszűrik a környező szöveteket -, míg a benignus tumorok nem, mert ezek általában kötőszövetes tokkal határoltak.

A daganatos betegségek alapvetően két csoportra oszthatóak, a környezeti és az örökletes, tisztán genetikai okból kialakuló ráktípusokra. Az első esetben alapvetően környezeti faktorok okozzák a rákhoz vezető mutációk felhalmozódását, az erre való hajlamot azonban a genetikai tényezők is növelhetik. A rákkialakulás oka a második esetben túlnyomórészt örökletes: ebben az esetben nem a környezeti, hanem az örökletes tényezők játszanak egyértelműen meghatározó szerepet a rák kialakulásában. A rosszindulatú daganatok nagyjából öt-tíz százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Bár a daganatok kialakulása minden esetben az örökítőanyag meghibásodására vezethető vissza, érdemes tudni, hogy nem minden mutáció okoz daganatot. Kizárólag azok a mutációk veszélyesek ebből a szempontból, amelyek bizonyos szabályozófehérjék génjeit érintik. Ha ezekben a génekben alakul ki egy bizonyos számú mutáció - a rosszindulatú sejtviselkedés kialakulásához a ma elfogadott nézet szerint általában 5-6 egymást követő mutáció szükséges - akkor ellenőrizetlen sejtszaporodás indul be. Ilyenkor az úgynevezett sejtciklus, vagyis a sejtek osztódási folyamata hibásodik meg: felborul a sejtnövekedést serkentő és fékező jelek egyensúlya, ami az érintett sejttípus rosszindulatú burjánzásához vezet.

A daganat az esetek egy részében lehet jóindulatú (benignus). Bár ez is kontrollálhatatlanul növekedik, általában nem tör be a környező szövetekbe, és nem pusztítja el őket. A jóindulatú daganatokat ugyanis egy hártya borítja, amely elszigeteli őket a környezetüktől, és általában lassan növekednek. Rendszerint eltávolíthatók, és legtöbbször nem újulnak ki. A belőlük származó sejtek nem szóródnak szét a szervezetben, és ami legfontosabb, a jóindulatú daganatok általában nem veszélyeztetik az életet.

A rosszindulatú (malignus) vagy rákos daganatoknál már nem ez a helyzet. Ezeket szinte soha nem borítja határoló hártya, és rendszerint gyorsan növekednek, betörve a környező szövetekbe (orvosi kifejezéssel ezt beszűrődésnek, infiltrációnak nevezik).

A rosszindulatú tumorokat két alapvető csoportba sorolják aszerint, hogy milyen szövetből indulnak ki. Az ún. karcinómák hámszövetben fejlődnek ki. A bőrön kívül ide tartoznak a szervek belső falát burkoló sejtrétegek is, például a bélcső üregének hámborítása. A másik nagy típust az ún. szarkómák képviselik, amelyek kötőszövetekből indulnak ki. Az egyes ráktípusokat a megtámadott szerv alapján is elnevezték (például emlő-, tüdő-, gyomorrák stb.).

Olvass tovább: http://daganatok.hu/rak/