A góckutatás, ahogy a nevében is benne van, egy ismeretlen állapotot próbál felkutatni. Gyakran kérdezik a páciensek, ha vért veszünk, akkor kiderül majd, hogy hol van gyulladás a szervezetében. Sajnos nem! Erre nem tudunk választ adni, de gyakran még az orvos sem, hiszen minden esetben fel kell térképezni a testet ahhoz, hogy végül kiderüljön, honnan ered a baj forrása.
A gyulladás egy irritáló tényező hatására, az immunrendszer által kialakított válaszreakció, ami a sérült szövetek és kórokozók eltávolítását, illetve az eredeti szervi funkció helyreállítását szolgálja.
A gyulladásnak két típusát különíthetjük el, az akut (hirtelen kialakuló) és a krónikus (hosszan fennálló, idült) gyulladást. A gyulladás rendkívül fontos élettani jelentőséggel bír, ugyanis a szervezet ilyen módon képes megküzdeni egyes fertőzésekkel vagy sérülésekkel és regenerálódni. Ha a gyulladás kiterjed az egész szervezetre, jelentkezhet fáradtság, gyengeségérzet, láz, étvágytalanság, illetve a vérben megnövekedhet a fehérvérsejtek száma. A laboreredményekben az emelkedett CRP(i)-szint is gyulladásra utalhat többek között, azonban számos egyéb paraméter is segítheti a gyulladások felismerésé illetve differenciál diagnózisát pl. egy autoimmun betegségtől.
A legtöbb gyulladással járó folyamat idővel magától rendeződik. A sérülés vagy fertőzés jellegétől függően néhány naptól néhány hétig is eltarthat a regenerálódási folyamat. Krónikus gyulladások esetén hónapokról is szó lehet.
Spontán nem gyógyuló vagy súlyos tünetekkel kísért gyulladással járó betegség gyanúja esetén keresse fel háziorvosát, hiszen lehet, hogy antibiotikumra vagy egyéb terápiára van szüksége.
A gyulladás számos szervet is érinthet, például:
- húgyhólyagfertőzés
- hörgőgyulladás
- tüdőgyulladás
- szívizom-gyulladás
- vesegyulladás
- középfülgyulladás
- bőr gyulladása
- ízületi gyulladás
Autoimmun betegségek esetén az immunrendszer kórosan idegenként ismeri fel a saját sejtjeit, szöveteit, és támadást indít ellenük.
Az IL-6(i) tesztet nem rendelik gyakran. A C-reaktív fehérje (CRP(i)) a legáltalánosabban rendelt vizsgálat a gyulladás értékelésére, de az IL-6(i) rendelhető a CRP(i) teszttel együtt vagy azt követően, ha egy beteg gyulladásos állapotra vagy fertőzésre jellemző tüneteket mutat, és az orvos további információkat szeretne.
Időpontfoglalás a Góckutatás, lappangó-rejtett gyulladások vizsgálatra

A góc egy gyulladásos szövet, melyben a kórokozók jelen vannak. Leggyakoribb gócok a mandulákban, a fogakban, az arcüregekben, az epehólyagban, a húgy-ivarszervekben bújnak meg. A szervezetünkbe bejutó mikroorganizmusok ellen a szervezet felveszi a harcot, viszont az is előfordulhat, hogy nem sikerül teljes mértékben felszámolni a fertőzéseket, így a folyamat betokozódik és létrejön a góc.
Milyen tüneteink lehetnek?
- állandó hőemelkedés, esetleg visszatérő láz
- ízületi fájdalom
- hajhullás
- rossz közérzet
Számos betegség – például sokízületi gyulladás, pikkelysömör, krónikus vastagbél-gyulladás, allergiás betegségek, hajhullás, stb. - esetében, góc is okozhatja vagy fellobbanthatja, esetleg súlyosbítja a tüneteket. Sok esetben a góc tünetmentes lehet vagy nem specifikus tüneteket okoz. A nem specifikus tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a hőemelkedés, a levertség, az alvászavar.
Nem javasolt, hogy a fenti tünetek bármelyikének megléte esetén, orvosi ellenőrzés nélkül bárki gócok irányában vizsgáltassa magát. Természetesen rendszeresen érdemes szűrővizsgálatokra járni, így a gócokat sok esetben már az előtt eradikálhatjuk, mielőtt a góc által kiváltott betegség kialakulna. A szervezett góckutatásra mindig orvosi javaslatra kerül sor. Ilyenkor a beteg a kezelőorvosától kapott beutalókkal elvégezteti a szükséges szűrővizsgálatokat. A legelőször elvégzendő vizsgálatok a fogászati szűrés, fogászati panoráma röntgen készítése, fül-orr-gégészeti vizsgálat, orr-melléküreg röntgen, mellkas röntgen, hasi ultrahang, nőgyógyászati szűrés. Az eredmények ismeretében, a gócokat a megfelelő szakintézményekben eltávolítják. A góc eltávolítása következtében az alapbetegség – ha valóban a góc váltotta ki - sok esetben javul vagy tünetmentessé válik.
A vérből történő góckutatáskor olyan paramétereket vizsgálunk, amik jellemzően gyulladások esetén emelkednek. Ilyenek pl. a vérkép, CRP, AST, RF ( Reuma faktor ), ELFO, májenzimek, vas. Egyéb paraméterek is szóba jönnek, de a fentieket tekintjük elsődlegesen fontosnak.