Nem valószínű, hogy létezne ember civilizált társadalmakban, aki ne érezte volna néha úgy, hogy a hasa feszít, kínozzák a szelek, emiatt fáj, görcsöl, és furcsa morgások hallatszódnak belülről. A has puffadása alkalmanként jelentkezve lehet csupán egy-egy puffadást okozó étel elfogyasztásának következménye, ám ha rendszeresen jelentkezik, akkor az életmódunkban kell keresnünk a kiváltó okokat, és érdemes a tünetekre odafigyelnünk, mivel komolyabb bajt is jelezhet.Vannak, akik talán életvitelük, talán genetikai hátterük, hordozott egészségkárosodásaik miatt hamarabb öregszenek, és vannak, akik szellemi és fizikai képességeiket magasabb korban is megőrzik. Az „időskor” nehezen kategorizálható időszaka életünknek. Időbeli értelemben a 65 év feletti életszakaszt jelenti, de biológiai értelemben életünk ezen időszaka valahogy mindenkinél máskor kezdődik.
A has felpuffadás jellegzetes oka a belekben lévő gáz felszaporodása, távozási nehezítettsége.
Kialakulásában elsősorban emésztési zavarok állhatnak.
A teljesség igénye nélkül ide tartozik
- az epeürülés zavara (a máj kis epeutakat érintő idült betegségei, pl. májcirrhosis, továbbá epekövesség, epehólyag, epeutak ürülési zavarai), melyek az elégtelen zsíremulgeáláshoz, és zsírszéklethez, fokozott gázképződéshez vezetnek.
- Okozhatják a hasnyálmirigy emésztőenzim termelés elégtelensége, vagy a hasnyál ürülés zavarai (Oddi sphincter funkció zavara, sclerosisa, tumora, vagy a hasnyálmirigy akut vagy idült gyulladása, daganata).
- A fokozott gázképződést okozhatják vékonybél enzim hiányok (tejcukor intolerancia), vagy a vékonybél mikrobiális túlnövései (vékonybél kontamináció).
Az időskori haspuffadás hátterében gyakoriak a hasüregi keringési zavarok, melyek az általános érelmeszesedés részjelenségeként általában valamelyik fő artéria eredési területét, vagy egy-egy szegmens artéria ág szűkületét, majd elzáródását eredményezik, és hasi anginát, ischaemiás bélgyulladást, vagy bélelhalást okoznak. A has puffadását okozhatja a belek motilitás zavara, amelynek hátterében időskorban hasfali sérvek, vagy a vastagbél diverticulosis és gyulladásai talaján kialakult bél szűkületek, megtöretések állhatnak.
Az időskorúak haskörfogat növekedésének (puffadásának) talán leggyakoribb okai és velejárói a különböző székletürítési zavarok.
Ezeket renyhe és fokozott bélmozgás formájában csoportosítjuk:
- A renyhe bélmozgás helyi okai lehetnek a székrekedés különböző funkcionális okai mellett a diverticulosis, daganat, de okozhatják rendszerbetegségek, mint diabetes mellitus, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, hypothyreosis, előidézhetik külső okok, pl. hasfogó készítmények gyakori használata, ópiátok szedése.
- Fokozott bélmozgást válthatnak ki az étel abuzusok, a heveny gyulladással járó bélfertőzések, a gyulladásos bélbetegségek, az emésztési zavarok (malabsorptio, maldigestio), a belek daganatos betegségei, elsősorban a colorectális carcinoma (CRC), és igen ritkán hormonális okok, mint a pajzsmirigy alulműködés, az emésztőrendszer hormontermelő neuroektodermális daganatai (carcinoid), étel allergiák, és egyéb okok.
A nyelészavar gyakorlatunkban inkább az időskor tünete. Az előidéző okok között gyakran a nyelés-reflexet károsító központi idegrendszeri kórképek mellett ritkán rendszerbetegségek (diabetes mellitus, scleroderma, amyloidosis), de gyakran helyi okok, mint idült, hegesedő reflux betegség, nagy rekeszsérv, nyelőcső diverticulum, társuló gyulladásos betegségek (időskorban leginkább Candida Albicans), nyelőcső-cardia tumorok, valamint hevenyen a nyelés útját záró ételdarabok, véletlenül lenyelt idegentestek, nagyobb, szűkületben elakadt gyógyszerek szerepelnek. Időskorban a tumor keresés, és a rosszindulatú daganat megelőző állapotainak időben való felismerése és ellátása a gasztroenterológiai ellátás egyik legfontosabb feladata.
A gyors és pontos diagnózishoz nélkülözhetetlen feladatok a családi anamnézis felvétele, az előzmények és aktuális panaszok pontos ismerete, az általános fizikális és végbél vizsgálat, vér kimutatása a székletben, a tápláltsági állapot felmérése. Ezek eredményei alapján szükségesek lehetnek a hasi ultrahang vizsgálat, colonoscopia, gasztroscopia elvégzése, a daganat megelőző állapotok felismerése és eltávolítása, biopsiák vétele, és szükség esetén további képalkotó vizsgálatok, mint a hasi erek color doppler vizsgálata, CT, MR, CT vagy MR enterográfia, CT colegráfia, esetleg speciális funkcionális diagnosztika, mint speciális izotópvizsgálatok, PET vizsgálat elvégeztetése.
A siker kulcsa az időben való felismerés, és az irányelveknek megfelelő, személyre szabott kezelés megválasztása.
Végül fontosnak érzem kiemelni a világszerte jelentősen megszaporodott, az időskorban nehezen kezelhető, gyakran visszatérő, hasmenéssel, a has puffadásával járó álhártyás vastagbél gyulladást, mely elsősorban időskorban vezethet halálhoz.
- Időskorban sokakat érint a gyomor- vagy a nyombélfekély, kialakulásában szerepet játszhat a stressz, a helytelen életmód, a fűszeres ételek, illetve az időskorban gyakoribbá váló un. nem szteroid gyulladáscsökkentők, vagy véralvadásgátlók szedése. Ki kell emelni a Helicobacter pylori jelenlétét, a baktérium a fekélyek mellett a gyomorrák és a gyomorlimfóma kialakulásában is közreműködik. A fertőzést kombinált antibiotikum és savcsökkentő kezeléssel lehet megszüntetni.
- A vékonybél felszívódási zavarának tünetei a lágy, hasmenéses széklet, a bélkuttyogás, hasfájdalom. Okai a gyomornyálkahártya sorvadása (B12-vitamin-, vas-, folsav-, kalciumhiány), a krónikus gyulladásos bélbetegségek, műtét utáni állapotok, hasnyálmirigy elégtelenség. Ide tartoznak az ételallergiák, illetve ételintoleranciák. Az első esetében valamilyen élelmiszer allergiás immunreakciót vált ki, míg az ételintolerancia kialakulásában nem az immunitás játszik fő szerepet. Ilyenkor bizonyos ételek emésztési zavarokat okoznak, leggyakoribb a tejcukor-érzékenység, ez a laktáz enzim hiányára, csökkenésére vezethető vissza.Tünetei a haspuffadás, hasi fájdalom, fokozott gázképződés, hasmenés. Terápiája tejcukormentes étrendből áll, illetve megoldás lehet a laktáz enzim külső bevitele, tabletta formájában.
- A gluténérzékenység (cöliakia, lisztérzékenység) autoimmun betegség, bizonyos gabonafélékben megtalálható fehérje, a glutén vált ki túlzott immunrekciót, a vékonybél nyálkahártyája sorvadásnak indul, hasmenés, hasfájás, puffadás alakul ki. Gluténmentes táplálkozással a tünetek megszüntethetők. A székelési habitusváltozás szintén jellemző időskorban.
A krónikus, vagyis hat hétnél tovább fennálló hasmenés okai lehetnek a bél nyálkahártyájának csökkent védekezőképessége, az enzimtermelődés elégtelensége, a bélflóra egyensúlyának felborulása, lehet elhúzódó fertőzés, vagy akár beidegzési-, vérellátási zavar, IBS is a háttérben. Sokakat kínoz a csökkent folyadékbevitel, a mozgáshiány, egyes gyógyszerek (béta blokkolók, gyulladásgátlók, szívgyógyszerek, savcsökkentők, antidepresszánsok), szervi elváltozások miatt kialakuló székrekedés. Kezelése során a rost- és folyadékbevitel növelése, a rendszeres mozgás segíthet, ha mindez nem elég, hashajtók szedése jelenthet megoldást.
Vegyük komolyan a vérzéseket! A felső traktusból származó vérzés fekete széklettel társul, kiválthatja májcirrózis talaján kialakult nyelőcső vénatágulat, gyomor-, vagy nyombélfekély, jóindulatú érgomolyag. Az alsó traktusból kiinduló, friss, piros vérzés oka rendszerint az aranyeresség, de diverticulosis, polipok, krónikus gyulladás, daganat is okozhatja.
A diverticulosis a bélfal megrenyhülése következtében kialakuló kesztyűujj-szerű kiboltosulások, mely tünetmentes lehet, ugyanakkor az érintett bélszakasz hajlamossá válik a gyulladásra, ennek következtében a vérzésre. Jelenlétükre utalhat még a székletváltozás, láz, hasi fájdalom, szövődménye a perforáció, amikor ezek a tasakok kilukadnak. Gyulladás idején rostmentes étrend és antibiotikus, majd probiotikus kezelés javallott.
A vastagbélrák és a végbélrák 95 százalékban jóindulatú polipokból fejlődik ki, 5 százalék az öröklött forma. Rizikófaktorai a gyulladásos bélbetegségek, a rostszegény életmód, a kevés mozgás és a vastagbélpolipok. Leggyakoribb tünete a fogyás, az étvágytalanság, székelési habitusváltozás, vérzés. Megelőzésének legjobb módszere a vastagbéltükrözés, ennek során az elrákosodásra hajlamos polipok eltávolítható, így nagy biztonsággal el lehet kerülni a rák kialakulását. A kolonoszkópiát 50 éves kortól panaszmentesség esetén is, tízévente javasolt elvégeztetni.
Forrás: (drportal)