Cink szerepe a szervezetben

Egy nagyváros magas kényelmi szintet nyújt lakóinak. Tökéletes tömegközlekedés mindenhova. Bolt hátán bolt. Éttermek, szórakozóhelyek, színház, mozi, sportpályák, uszoda karnyújtásnyira. Ám a kényelemért nagy árat kér, cserébe elveszi az egészséges környezetet, és nagy környezeti stresszt okoz a szervezetnek. A nagyvárosokban élők környezeti rizikófaktorát jelenti - az autók kipufogógázából, és a cigarettafüstből levegőbe kerülő - az ólom és a kadmium. Ugyanezen anyagok természetesen a csapadékkal együtt beszivárognak a talajba is. A talaj szennyezettségét súlyosbítja az intenzív talajműveléssel a földbe juttatott kemikáliák sara is. A zöldségek és gyümölcsök felszívják ezeket az anyagokat, melyek így bejutnak a szervezetbe és felhalmozódnak. A cink azonban képes csökkenteni a nehézfémek lerakódását a szervezetben. Vagyis cinkhiányesetén több méreg épül be, cink jelenlétében viszont kevesebb. A cink emellett semlegesíti is a kemikáliákat.

Cinkhiány
 

Cinkhiány esetén csökken a szervezet ellenálló képessége, fokozott fáradékonyság lép fel, serdülőkorban pedig – különösen a reprodukciós szervekben – különböző fejlődési zavarokat okozhat. Felnőttekben a cinkhiány elhúzódó sebgyógyulást, csökkent étvágyat és romló ízérzést, hasmenést, valamint bőrgyulladást okozhat. Ismert a terhes és szoptató anyák fokozott cinkigénye is.

Viszonylag keveseket érint, de meg kell említenünk, hogy az ólom- és kadmiumszennyezésnek kitett emberek számára különösen fontos a szervezet megfelelő cinkellátottsága, ugyanis ezáltal csökkenthető az említett fémek toxicitása.

A vegetáriánusoknak különösen ügyelniük kell a cink megfelelő mértékű pótlására, ugyanis ez a mikroelem egyike azon anyagoknak, melyekből a növények viszonylag keveset tartalmaznak. Az állati eredetű élelmiszerek összetétele ebből a szempontból jóval kedvezőbb, mint a tisztán növényi alapú étrend.

A cink szabályozza az izmok rugalmasságát, szerepe van az agyműködésben, használható a skizofrénia kezelésében. Meggyorsítja a sebek gyógyulását, csökkenti a vér káros koleszterinszintjét, fokozza a növekedést és a szellemi frissességet. Segíthet bizonyos mentális zavarok kezelésében. Jótékony hatása lehet íz érzékelési problémákban. Eltünteti a körmökről a fehér foltokat. Egyszóval felfrissít és megszépít. Cink hiányában többek között anyagcsere zavarok léphetnek fel, nagyobb hajlam alakulhat ki például a meghűlésre. Ha a cink hiány tüneteit tapasztaljuk, gyakrabban fordulhat elő hogy rossz a kedvünk, és nem megfelelő az étvágyunk sem. A cink hiánya kedvezőtlenül befolyásolhatja a fejődést fiatal korban, a cink krónikus hiánya komolyabb rendellenességeket is okozhat. Ha megfelelő mennyiségű cink van a szervezetünkben, jótékonyan befolyásolhatja külső megjelenésünket is.

 

És a szex?
 

Ha a partner szexuális érdeklődése egyszerre nyilvánvalóan megcsappan, nem kell feltétlenül a bájak megfakulására, a vonzerő elvesztésére gondolni. Könnyen lehet, hogy mindössze 2 gramm cink hiányzik a boldogsághoz. Ennyi kell a szervezetnek. Ennek is jelentős része, éppen a férfi nemi szervekben kell, hogy koncentrálódjon. Cink hiányában ugyanis nem termelődik elegendő férfi nemi hormon, tesztoszteron. Ez nem csak egészségi problémákat, testi funkciók gyengülését okozza, hanem többek között romba dönti a nemi vágyat is. Egy másik nem kívánt következmény az elégtelen spermatermelés, ami terméketlenséghez vezet. Egyes kutatások szerint, a viszonylag sok férfit érintő potenciazavar jelentős része a krónikus cinkhiánnyal függ össze, mint ahogy különböző prosztata problémák is. Tapasztalatok szerint, nem egy potenciazavarral küszködő férfinél már az is pozitív változást hozhat, ha étrendjét cinkkel és B6-vitaminnal egészíti ki. Talán éppen ez a felismerés vezetett egyes kultúrkörökben a cinket nagy mennyiségben és a szervezetben könnyen felszívódó formában tartalmazó osztriga fogyasztósának kultuszához. Az osztriga fogyasztása közvetve valóban fokozhatja a nemi vágyat.

Cink valamennyi szaporodási szerv kifejlődéséhez szükséges, ezért hasznos lehet a női meddőség kezelésében is. Szabálytalan menstruáció esetén a nők megkísérelhetik cink tartalmú táplálék kiegészítők szedését, mielőtt az orvos hormon kezelést írna elő.

A nemi szervek mellett a haj, a szemgolyó, a máj, a vesék, az izmok, és a bőr tartalmaz még számottevő mennyiséget belőle.

 

Szerepe 

 

A cink meghatározó szerepet játszhat  a sejtek egészséges működésében. A cink hiányában a sejtek sérülékenyebbé, és életképtelenebbé válhatnak, azonban ha megfelelő mennyiségben van jelen a szervezetben, a cink hatása növelheti a sejtek ellenálló képességét. Nagyon fontos nyomelem a cink, mely fontos szerepet tölthet be a szervezetben található enzimek helyes működésében. A cink hatása kedvezően befolyásolhatja az inzulinszintet, ezáltal a vércukor szintjét is.

cink jelenléte jótékony hatással lehet a hormonrendszer,  és az immunrendszer megfelelő működésére, és védelmet nyújthat a szervezetben felhalmozódott fémek, például az ólom káros hatásai ellen is. A megfelelő cink mennyiség hatása a szervezetben, kedvező befolyással lehet természetesen például akár a nemi hormonokra is.Ha nem rosszindulatú a prosztata megnagyobbodása, abban az esetben is jótékony lehet a cink hatása.

A cink régóta jelen van a bőrgyógyászatban, és a kozmetikai iparban. Számos olyan készítmény tartalmaz cinket, melyeket a pattanásos, gyulladásos, ekcémás bőr kezelésére alkalmaznak. Ilyen esetekben esetleg ajánlhatják a cink nagyobb dózisú fogyasztását. A jóléti társadalmak népbetegségének számító cukorbetegség is összefügghet a cinkhiánnyal, mivel ez az ásványi-anyag alkotóeleme a hasnyálmirigyben termelődő hormonnak, az inzulinnak. Az inzulin szabályozza a vérben lévő cukor feldolgozását, a vércukorszintet.

A cink nélkülözhetetlen a fehérjeszintézishez, és az örökítő molekula, a DNS előállításához is. Az immunsejtben egy olyan enzim alkotóeleme, amely megsemmisíti a kórokozó bacilusokat, vírusokat. Szükség van rá a vér sav-bázis egyensúlyának fenntartásához, és az inzulinon kívül még hetvenféle enzimben van jelen. Kiváló antioxidáns, és gátolja az öregedési folyamatokat.

A sportolóknak az átlagosnál is több cinkre van szükségük, mivel edzésen, versenyen nagyobb a veszteség, egyrészt a verejték miatt, másrészt a vörösvértest-termeléshez, a növekvő zsírsav- és vasanyagcseréhez.

Cinkhiányra utaló tünet gyerekeknél a törpenövés, és a herék elsorvadása. Felnőtteknél elhúzódó sebgyógyulás, csökkent étvágy és ízérzés, letargia, hasmenés, bőrgyulladások. A cink hatására szebbé válhat a hajunk, jelentősen javulhat bőrünk állapota. A cink hatása segítséget nyújthat hogy megóvjuk bőrünket és körmeinket a repedezettségtől. Azonban ajánlatos lehet elővigyázatosnak lenni a cink bevitelével, mert túladagolható is lehet! Ilyen esetekben okozhat hányást, hányingertés a cink túlzott bevitele vezethet a réz szervezetből való kiürüléséhez is. A cink rendkívül fontos mindenki számára, de a bevitt mennyiségre minden esetben ügyelni szükséges. Mielőtt elkezdenénk szedni a cinket, ajánlatos szakemberrel konzultálni!

 

Kiknek fontos a megfelelő cink ellátottság? 

  • Akik nem fogyasztanak rendszeresen cinket is tartalmazó élelmiszereket, azok számára kiemelkedő fontosságú lehet a cink pótlása. Ilyenek élelmiszerek például a hús, és a teljes kiőrlésű gabonafélék.
  • Olyanoknak akik szennyezett levegőjű környezetben dolgoznak, élnek.Számukra nagy segítség lehet antioxidáns hatása miatt.
  • Azoknak akiknek nehéz fizikai munkájuk van, illetve rendszeresen sportolnak.
  • Stresszes életkörülmények is indokolhatóvá tehetik fogyasztását.
  • Alkoholbetegekségben
  • Autoimmun folyamatokban
  • A jó immunrendszer megőrzése érdekében 
  • Hajhullás és körömproblémák ellen


Hogyan jutunk hozzá? 


A cinkhez az emberi szervezet a táplálékból, illetve táplálék-kiegészítő készítményekből jut, tekintve, hogy előállítani nem tudja. Cinkből jelentősebb mennyiség a húsokban, tojásban, búzacsírában, élesztőben, a sovány tejben, a mustárban, tökmagban, valamint a tenger "gyümölcseiben", tengeri halak, rákok húsában van. Még jelentős cinktartalmú étrend mellett sem garantált azonban a szükséges koncentráció elérése, ez ugyanis függ a felszívódás hatékonyságától.

Cink tartalmú étrend-kiegészítő szedése mellett, nagyobb mennyiségre van szükség A-vitaminból vagy béta-karotinból is. A cink ugyanis A-vitaminnal, kalciummal és foszforral együtt hat a legjobban.Egyes készítményekben a cink-szulfát vagy glukonát formában található meg. Más termékekben - ezek a korszerűbbek - a cink kelát formája miatt jobban hasznosul, mivel a szervezetben is így, vagyis szerves molekulához kapcsolódva fordul elő.

Kelát formában jelenlévő cink bevitele a legelőnyösebb, mert a szervezet a cinket kelátként tudja a legjobban hasznosítani. Kiegészítőként legalább napi 10-15 mg cink ajánlott, de ez az adag sportolóknál 50 mg-ra is nőhet. Alkoholistáknak és cukorbetegeknek is több cink fogyasztását javasolják.

Egyes szakirodalmi hivatkozások napi 150, mások 500 mg-nál húzzák meg a toxicitási határt, vagyis az e mennyiség feletti cinkadagolás mérgezést okozhat.